Méretes aknát találtak az idei költségvetésben

Méretes aknát találtak az idei költségvetésben

Csütörtökön ülést tartott a háromtagú Költségvetési Tanács, és két határozatot is hoztak. A dokumentumokból azonban kiderül, hogy azokat ezúttal sem szignózta Matolcsy György jegybankelnök.

Lemondott az egyik ÁSZ-alelnök, máris megvan az utódja

Lemondott az egyik ÁSZ-alelnök, máris megvan az utódja

Holman Magdolna 2022. november 30-i hatállyal lemondott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöki tisztségéről – közölte ma a szervezet a honlapján. Ezzel együtt az is kiderült, hogy Szomolai Csabát nevezte ki 12 évre új alelnöknek Windisch László elnök (képünkön).

El kell menni a falig az energiatakarékosságban - Windisch László mindenkinek üzent

El kell menni a falig az energiatakarékosságban - Windisch László mindenkinek üzent

Ez egyértelműen válsághelyzet - reagált Windisch László arra a felvetésünkre, hogy az energiaárak ilyen mértékű elszállása okozta új helyzetet minek nevezné. Az Állami Számvevőszék elnöke a Portfolio-nak adott interjújában úgy vélekedett, hogy ebben a krízisben mindenki alkalmazkodásra kényszerül, például az Állami Számvevőszék irodáiban is a 18 fokot tartják. Figyelmeztetett: a lassuló gazdaság és negatív fizetési mérleg nem jó képlet, ezért ezek javításán dolgozni kell. Azt is megosztotta velünk, hogy az energiaárak emelkedésében jelentős szerepet játszott a hisztéria faktor. A szakember nem tartja szerencsésnek az árstop alkalmazását az üzemanyagok esetében, és közben elmondta azt is, milyen eszközzel kellene a lakosságot takarékosságra ösztönözni ezen a téren. A júliusban, 12 évre megszavazott elnökkel arról is beszélgettünk, hogy a piac hogyan fogadta az új Integritás Hatóság vezetőinek kinevezését, mire számít az uniós forrásokkal kapcsolatban, hogy miért érdemes a válságban célzott támogató programokat hozni, valamint arról is, hogy milyen szerepük lesz a készülő 2023-as költségvetés megújításában és milyen új ellenőrzéseket terveznek a jövőben.

Nyilvánosságra hozta az ÁSZ-elnök, hogy az EU-pénzekhez kulcsfontosságú Hatóság vezetőit hogyan jelöli

Nyilvánosságra hozta az ÁSZ-elnök, hogy az EU-pénzekhez kulcsfontosságú Hatóság vezetőit hogyan jelöli

Érvényes az Integritás Hatóság vezető tisztvégviselőinek kiválasztására kiírt nyílt pályázat, „mivel mind az igazgatóság elnöki-, mind az elnökhelyettesi pozícióra pályázók száma meghaladta a betöltendő pozíciók kétszeresét” – állapította meg pénteki közleményében a helyzetet Windisch László. Az Állami Számvevőszék elnöke azt is nyilvánosságra hozta, hogy milyen értékelési szabályrendszer és szempontok alapján fogja a következő napokban, legkésőbb november 3-ig, jelölni a három vezető személyt, akiket majd a köztársasági elnök nevez ki legkésőbb november 4-ig.

Windisch László: veszélyes képlet kényszeríti alkalmazkodásra a magyar gazdaságot

Windisch László: veszélyes képlet kényszeríti alkalmazkodásra a magyar gazdaságot

Fekete fellegek gyűlnek az európai és a magyar gazdaság egén, ami a háztartásokon és vállalkozásokon túl a központi és önkormányzati költségvetéseket is nehéz helyzetbe hozza –  - mondta Windisch László a szegedi közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján. Az Állami Számvevőszék közelmúltban kinevezett elnöke előadásában kitért arra is, hogy a magasba szökő energiaárak olyan külső tényezők, melyek pontos hatása, kifutása nehezen modellezhető, ám az biztos, hogy alkalmazkodásra kényszeríti a gazdaság szereplőit.

Megválasztották az ÁSZ új elnökét

Megválasztották az ÁSZ új elnökét

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének választotta Windisch Lászlót az Országgyűlés hétfőn. Windisch László a megválasztását követően az Országgyűlés előtt tett esküt. 

Távozik Domokos László ÁSZ-elnök, megvan az utódja

Távozik Domokos László ÁSZ-elnök, megvan az utódja

Július 4-én lejár 12 éves megbízatása Domokos Lászlónak, és úgy tűnik, a kormány új embert talált az Állami Számvevőszék élére. Windisch László volt MNB-alelnök, a KSH kommunikációért felelős elnökhelyettese lehet az utód, a jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni - tájékoztatta a Világgazdaságot Bánki Erik a bizottság elnöke.

Előre közölte a KSH: jobb lett a tervezettnél a 2021-es deficit

Előre közölte a KSH: jobb lett a tervezettnél a 2021-es deficit

A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH elnökhelyettese az MTI-nek kedden. Meglehetősen szokatlan, hogy a statisztikai hivatal a hivatalos EDP-közlés előtt egyértelmű iránymutatást tesz közzé a hiány- és adósságszámok kapcsán.

KSH:  akár 7 százalékos is lehetett a tavalyi GDP-növekedés

KSH: akár 7 százalékos is lehetett a tavalyi GDP-növekedés

Interjút adott a KSH kommunikációért felelős elnökhelyettese. Windisch László ebben elmondta, hogy magánvéleménye szerint akár a 7 százalékot is megközelíthette, elérhette a 2021-es éves átlagos GDP-bővülés.

Kandrács Csaba az MNB alelnökjelöltje

Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökjelöltjét jövő hétfőn hallgatja meg a Gazdasági bizottság - olvasható az Országgyűlés  honlapján.

Index: Távozik a jegybank egyik alelnöke

Az Index úgy tudja, a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke, Windisch László hatéves mandátuma lejárta után nem folytatja.

Magyar lakáshitelesek tömegei kaphatnak levelet hamarosan

Óriásit javult a magyar bankrendszer helyzete, mióta az MNB átvette a szektor felügyeletét - mondta a Magyar Bankszövetség jubileumi konferenciáján Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Előadásából kiderült: a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők hamarosan levelet kapnak a kamatkockázat csökkentésének lehetőségeiről.

Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György

A ma délutáni kamatdöntést követően 15 órától sajtótájékoztatót tart Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, amelyen Nagy Márton és Windisch László alelnökök is részt vesznek - olvasható a jegybank délelőtti meghívójában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.